Kimi Raikkönen
Kimi Raikkönen
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Extrák
 
Óra/Time
 
Linkek
 
Finnország
 
Bannerem

 
Finnország történelme

Őskor

Átfogó kutatások eredményeképpen az archeológusok megállapították, hogy a mai Finnország területét a kőkorszak alatt kezdték el benépesíteni, a jégkorszak utolsó jegének elolvadása után.

Középkor

Régi skandináv mondák és egyes történészek (mint például a dán Saxo Grammaticus vagy az arab Al Idrisi) szerint Finnországnak voltak királyai már a svéd uralom előtt is.

Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött (a kereszténység és Erik svéd király által). A svéd nyelv lett az uralkodó a közigazgatásban és az oktatásban, ennek ellenére a finn nyelv teret nyert a 19. századbeli finn nacionalizmus fellángolásával a Kalevala eposz kiadásával.

Újkor

1808-ban I Sándor orosz cár elfoglalta Finnországot, ami egy autonóm nagyhercegség lett egészen 1917 végéig. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, Finnország kikiáltotta függetlenségét, amelyet Lenin kormánya meg is adott nekik.

A társadalmi szakadék a vezető és a munkásosztály között sokkal szélesebb volt Finnországban, mint a többi európai országban. A 19. század elejéig volt a legnyilvánvalóbb a nyelvi elhatároltság; később a 19. század során Finnország felnevelt egy egyetemet végzett intellektuális réteget, ami a nép igazi képviselőjének tartotta magát, mivel a nép nyelvét beszélték, és nagy részük valóban paraszti sorból küzdötte fel magát.

1918-ban az ország átvészelt egy rövid, de keserű polgárháborút, amely sok évre előre körvonalazta a hazai politikát. A polgárháborút egyik oldalon az intellektuális osztály (támogatva Németországtól), a másikon a szegény földművesek vívták.

Legújabb kor

A második világháború alatt Finnország kétszer is harcolt a Szovjetunió ellen: a szovjet fél támadását követően, az 1939 és 1940-es évek között lezajlott téli háborúban (egy kis segítséget kapott Svédországtól) és másodszor 1941 és 1944 között (jelentékeny segítséggel Németországtól). Ezt követte a Lappföldi háború 1944 és 1945 között, amikor Finnország visszavonulásra kényszerítette a németeket az országból.

1947-ben és 1948-ban a Szovjetunió olyan szerződések aláírására kényszerítette Finnországot, amelyek értelmében jelentős mértékű területi engedményeket kellett tegyen.

A második világháború után Finnország mintegy ütközőzónaként létezett a Szovjetunió és a nyugati országok között. Az úgynevezett YYA szerződés (Finn-Szovjet baráti, együttműködési és egymást kölcsönösen segítő egyezmény) jogokat adott a Szovjetuniónak arra, hogy Finnország belpolitikájába beleszóljon. Sok finn politikus arra használta ki a szovjet kapcsolatait, hogy pártok közti vitákat simítsanak el, ami még nagyobb befolyást adott a Szovjetuniónak.

1991-ben, a Szovjetunió összeomlása után Finnország is szabadabb lett, 1995-ben belépett az Európai Unióba.

             
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ennyi rajongó volt itt :)
Indulás: 2007-03-21
 
Lávalámpa
 
 
Hanyadika van?
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
De sokan vagytok!
online látogató: 1
 
Zene
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!