Kimi Raikkönen
Kimi Raikkönen
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Extrák
 
Óra/Time
 
Linkek
 
Finnország
 
Bannerem

 
Hírek/News
Hírek/News : Raikkönen keményen küzdelemre számít

Raikkönen keményen küzdelemre számít

f1hirek.hu  2007.04.15. 20:16

Kimi Raikkönen szerint ismét kemény csata bontakozhat majd ki a Ferrari és a McLaren között a hétvégén megrendezésre kerülő Bahreini Nagydíjon, noha az első napot követően minden jel arra utal, hogy az olaszok fölényben vannak riválisaikkal szemben.

Annak ellenére, hogy a Ferrari versenyzői az első szabadedzésen fölényes győzelmet arattak, a második tréningre feltámadt a McLaren. Raikkönen mindössze csak 13 ezreddel tudta megelőzni a McLaren újdonsült versenyzőjét, Lewis Hamiltont, ami arra enged következtetni, hogy az elmúlt két futamhoz hasonlóan most is a Ferrari és a McLaren között fog eldőlni a győzelem sorsa.

 

 

„Még túl korai lenne megmondani, ki hol áll a mezőnyben, de az élcsapatok teljesítménye igen közel áll egymáshoz” – mondta Raikkönen. „Nem volt egyszerű megtalálni az autó helyes egyensúlyát, mert a pálya állapota folyamatosan változott, és a széllökések miatt nehézkes volt az autó vezetése. Az edzés vége felé sikerült megtalálnunk néhány helyes beállítást, és most az a dolgunk, hogy a sebességünkön javítsunk, mert csak így maradhatunk a többiek előtt. Azonban mindent összegezve, elégedettek lehetünk a mai nap elvégzett munkával.”

Raikkönen csapattársa, Felipe Massa szintén elégedett volt a Ferrari teljesítményével. A brazil pilóta Alonso mögött a negyedik pozícióban végzett.

„Elégedett vagyok az autó irányíthatóságával, ami lehetővé tette számomra, hogy egyenletes teljesítményt nyújtsak a hosszú etapok alatt” – folytatta Massa. „Úgy érzem, megvan az alapunk ahhoz, hogy jól teljesítsünk a hétvégén. Leginkább az első körökben, az új gumikon nyújtott teljesítményünkön kell még javítani. Szoros lesz a küzdelem, ez már most látszik, de mindenünk megvan ahhoz, hogy jól szerepeljünk az időmérőn és a versenyen.”

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Ennyi rajongó volt itt :)
Indulás: 2007-03-21
 
Lávalámpa
 
 
Hanyadika van?
2024. Május
HKSCPSV
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
<<   >>
 
De sokan vagytok!
online látogató: 1
 
Zene
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!